Az elbaltázott rendszerváltás és a ki nem pusztuló marxista vitamorál újabb szenzációs példája Romsics káder önéletrajzi önbecsapása. Ez a felkapaszkodott ugyanis úgy ír memoárt (egyáltalán minek is?, tehetnénk fel a kérdést), ahogy senki: aszerint hajlik az évtizedek íve, ahogy az elvárt esztétikum jegyében fogant hibátlan életpályát mindig is látni kívánta a magát újbaloldalinak deklaráló. Mindezt két kötetben.
Az ilyen opportunista, öncélú-önfényező textusnak legfeljebb az otthoni almáriumban van helye, nem a könyvesboltban. Jómagam két évtizede foglalkozom kiadatlan naplókkal, háborús jegyzetekkel, emlékiratokkal, ezernél is több kötetet jelentettem meg az idők folyamán, szóval pontosan tudom, mi az az érdektelen, semmitmondó és csalfa önigazolást sulykoló szövegtenger, ami toxikus. És most itt az egyes számú pudingpróba. Ez a Sherlock annyira profi, hogy a róla jelentéseket író ügynökről sem tudta, vajh, mi volt az indítéka, holott a beszervezett kb. húsz évvel korábban lebukott, mielőtt lejegyzésre került volna az önfényezés, sőt a csávó 2008-ban elhunyt.
De hogy mi is ez a vitamorál? Nos, évekkel ezelőtt lebuktattam a hibás szerkesztést, a cenzort, aki több mint három évtizeddel ezelőtt hamisította Bethlen Béla memoárját. A családdal együttműködve állítottuk helyre a torzó sztorit, mire aztán Romsics, az egydimenziós ember (Marcuse nyomán szabadon) frontális támadást intézett a sajtóban ellenünk (Bethlen Klára és én), megvádolva minket hazugsággal, miegyébbel. A Bethlen család nevében is kikérem magamnak mindezt. A vitamorál klasszikus parvuszi eset: vádolj azzal, amit te követtél el.
A történet rém egyszerű egyébként, nem szorul semmilyen magyarázatra, de Romsics nem bírt magával, úgy érezte, személyét érte valamilyen támadás, holott szó nincs efféléről. Van egy emlékirat, aminek immár két kiadása van (most jön a harmadik további fotókkal kiegészítve), ezek közül az egyik egy vékonyka darab, a másik pedig egy testes kötet. A különbség patikamérlegen is látszik, nem kell túlmagyarázni, csak elolvasni mindkettőt, és azonnal világos a kép.
Romsics úr, elég lett volna egy bocsánatkérés az ostoba puffogás helyett már akkor, 2019-ben, amikor megjelent a cenzúrázatlan változat! De nem, mindez ott maradt azóta is, s a kommunista vitamorál legszebb hagyományai nyomán újra és újra leírja, most épp az önfényezés második kötetében is igyekszik fényezni ebbéli nyomorúságát, hátha valaki elhiszi mindazt, amit évekkel ezelőtt nem. Megmosolyogtató ez az instant hazugság, amit sokadszorra próbál kimagyarázni, de mindahányszor nekiveselkedik, csak felhívja a figyelmet a csalásra. Az sem véletlen, hogy hozzánk dőlnek a megrendelések a Bethlen kötet újbóli kiadására, szóval köszönjük az ingyen marketinget, a könyv rövidesen megjelenik.
Aki érdekel a vita, a maszol.ro oldalon megtalálja, illetve (Romsics legnagyobb bánatára) a Clio Intézet egy egész periodikát szánt e Bethlen-ügyre, ami tökéletesen alátámasztja az egykori cenzúrát. Úgy látszik, a tanítványok közül is többeknek világos a történet, másik részük ma is csak ájtatós álalázattal merészkedik mentora elé némi karrierlépcső reményében. Az egykori Che Guevara rajongó úr (saját szavai) ma is a népszavában (így, kisbetűvel) publikál. A hálózat él és élni fog.
Az elbukott rendszerváltás pedig ilyesmiken érhető tetten leginkább. Levitézlett, mindenfelé elhajló figurák itt rombolnak most is, vélt hatalmukkal és barátaiktól kapott kamu címeikkel és fokozataikkal nemcsak egymást vadásszák le és egymáson gázolnak át, hanem érdekérvényesíteni akarnak, miközben meghatározó entitásként kezelik leginkább magukat. Minő gyarlóság ez a Bethlenek árnyékában, ugyanaz, mint a/z egykor volt/ román cenzúra, de írhatnám bármelyik arisztokrata család nevében is, akiknek diáriumait, naplóit sorra kiadtam az eltelt húsz évben: Almásy, Bánffy, Károlyi, Habsburg, Teleki, Batthyány, Windisch-Graetz, Széchényi, Apponyi, Kemény, Bornemissza, Horthy, Klebelsberg, Wass családok és így tovább. Ha a gépezetbe csavar kerül, támadnak, sértegetnek, lódítanak, bírósággal fenyegetnek.
Nos, ez a leginkább megmosolyogtató az egészben. És csak halkan jelzem, az ilyen kádereket mi reggelire fogyasztjuk el a bíróságon. Mert a dokumentáció sosem hazudik. Ahogy történt legutóbb is L.T elvtárssal, aki szintén felháborodott lebukása után.
